Adventi kalendárium- Alverde, Balea
Közeleg az adventi időszak, és a várva várt karácsony. Én nagyon szeretem a karácsonyt, hiszen az a szeretet ünnepe. A rég nem látott rokonok, barátok összegyűlnek, és ajándékkal lepik meg egymást. Egy jó beszélgetés és egy kis apróság mindennél többet ér. Na és azok a jó illatok, ételek, a finom sütik, amik körülvesznek minket.
Nekem ez az első adventi kalendáriumom, a DM- ben vásároltam. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy melyiket vegyem meg, végül az Alverde mellett döntöttem. Ennek az egyik oka az, hogy a Balea termékeit már jól ismerem, az Alverdével ellentétben. Eddig egy Alverde terméket használtam, ami egy zöld korrektor volt. Már kifogyott, de nagyon szerettem. Szépen eltakarta a piros foltokat, amik leginkább pattanások után maradtak. Így gondoltam egy nagyobb utazást teszek az Alverde világába, és ez egy jó lehetőség kipróbálni egy pár termékét.
Megmondom őszintén, hogy nem bírtam magammal, amint haza értem ki is bontottam, és az összes terméket megnéztem. (24 napos) Már elkezdtem használni, tesztelni őket. Van, ami teljesen jól működik, meg vagyok vele elégedve, viszont van, ami számomra nem vált be. (Következő héten visszamentem az üzletbe és beszereztem a Balea termékekből álló kalendáriumot is.)
Ha érdekel, hogy miket tartalmazott a kalendárium maradj velem! A következő bejegyzésben leírom, hogy milyen termékeket tartalmazott, illetve, a véleményemet is.